Notebookcheck Logo

Intel Core i7-6500U

Intel 6500U

Az Intel Core i7-6500U egy ULV (Ultra Low Voltage, avagy ultra alacsony feszültség) két magos rendszerchip amely a Skylake architektúrára épül és 2015 szeptemberében mutatták be. Ultrabookokban éppúgy megtalálható, mint rendes notebookokban. A HyperThreadinggel rendelkező két mag mellett, amik 2,5 - 3,1 GHz-en járnak (2 mag: max 3,0 GHz), a lapka még tartalmaz egy HD Graphics 520-es IGP-t 64 MB dedikált eDRAM-mal és egy két sávos DDR4-2133/DDR3L-1600 memória vezérlőt is. A rendszerchip 14 nm-es csíkszélességű FinFET tranzisztorokból épül fel.

Architektúra

Az Intel a Skylake-kel egyszerre szeretné a Broadwell és Haswell architektúrákat leváltani, tehát ismét egyetlen dizájnt alkalmaz minden TDP osztályban 4,5 Wattól 45 Wattig. A Skylake architektúra nagyobb soron-kívüli buffert, optimalizált elő-töltést használ, valamint javult a HyperThreading által elérhető gyorsulás mértéke. A mikroarchitektúra változásai azonban kisebbek egy szokásos "Tock" fázistól tapasztaltnál, így a MHz-re vetített előnye rendre mindössze 5-10% valamint 5% a Haswell és Broadwell architektúrákhoz képest.

Teljesítmény

A megadott órajelek mellett és a fejlettebb architektúra nyomán a Core i7-6500U nagyjából azonos teljesítményt nyújt, mint a korábbi Core i5-4300M (Haswell, 37 W) vagy a Core i7-5600U (Broadwell, 15 W). Ilyen formán elegendő tartaléka van irodai és multimédiás alkalmazások, valamint erőforrásigényesebb alkalmazások futtatására és párhuzamos feladatvégzésre.

Grafika

A HD Graphics 520 névre hallgató integrált grafikus gyorsító a Skylake GPU-k (Intel Ge. 9) "GT2" verzióját képviseli. A 24 végrehajtó egysége (Execution Unit, avagy EU) 300 - 1050 MHz-es órajel tartományban üzemel és a teljesítménye összemérhető a dedikált GeForce 820M-mel. A 2015-ben megjelent játékok gördülékenyen futnak alacsony beállítások mellett. További részletek a teljesítményével és a képességeivel kapcsolatban keressék fel a HD Graphics 520-as szócikkben találhatók.

Fogyasztás

A TDP értékét a gyártó 15 Wattra teszi (ami magába foglalja a CPU-t, GPU-t és a memória vezérlőt is), így a Core i7-6500U leginkább kis notebookokokban, ultrabookokban (11 coltól fölfelé) kaphat helyet. A TDP opcionálisan 9,5 Wattra csökkenthető (cTDP) ami a hőtermelést és a teljesítményt egyaránt visszafogja, amivel még kompaktabb gépek építhetők.

KódnévSkylake
SzériaIntel Core i7

Széria: Core i7 Skylake

Intel Core i7-6920HQ2.9 - 3.8 GHz4 / 8 cores8 MB L3
Intel Core i7-6970HQ2.8 - 3.7 GHz4 / 8 cores8 MB L3
Intel Core i7-6870HQ2.7 - 3.6 GHz4 / 8 cores8 MB L3
Intel Core i7-6820HK2.7 - 3.6 GHz4 / 8 cores8 MB L3
Intel Core i7-6820HQ2.7 - 3.6 GHz4 / 8 cores8 MB L3
Intel Core i7-6770HQ2.6 - 3.5 GHz4 / 8 cores6 MB L3
Intel Core i7-6700HQ2.6 - 3.5 GHz4 / 8 cores6 MB L3
Intel Core i7-6567U3.3 - 3.6 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i7-6600U2.6 - 3.4 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i7-6650U2.2 - 3.4 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i7-6560U2.2 - 3.2 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Intel Core i7-6500U « 2.5 - 3.1 GHz2 / 4 cores4 MB L3
Órajel2500 - 3100 MHz
Level 1 Cache128 KB
Level 2 Cache512 KB
Level 3 Cache4 MB
Magok / Szálak2 / 4
Max. Áramfelvétel (TDP - Thermal Design Power)15 Watt
Gyártástechnológia14 nm
Die size99 mm2
Max. Hőmérséklet100 °C
SocketBGA
JellegzetességekDual-Channel DDR3L-1600/DDR4-2133 Memory Controller, HyperThreading, AVX, AVX2, Quick Sync, Virtualization, AES-NI
GPUIntel HD Graphics 520 (300 - 1050 MHz)
64 bit64 bites támogatás
Architecturex86
Bevezető ár$393 U.S.
Bejelentés dátuma09/01/2015
Termék hivatkozás (külső)ark.intel.com

Benchmarkok

Cinebench R15 - Cinebench R15 CPU Multi 64 Bit
min: 220     avg: 307.4     median: 316 (2%)     max: 330 Points
AMD A4-1200
31 -90%
...
292.5 -5%
Intel Core i7-5600U
292.5 -5%
294.5 -4%
Intel Core i7-5650U
296 -4%
Intel Core i5-6260U
298 -3%
301 -2%
Intel Core i5-5257U
305 -1%
Intel Core i5-4210M
305.3 -1%
307 0%
Intel Core i7-6500U
307.4
308 0%
Intel Core i5-6360U
309 1%
Intel Core i7-4600M
310 1%
Intel Core i7-6560U
311.7 1%
AMD Ryzen 3 2200U
311.8 1%
Intel Core i5-4300M
312.3 2%
AMD Ryzen Embedded R1606G
317 3%
Intel Core i3-8121U
317.6 3%
Intel Core i5-4200H
323.3 5%
...
5600 1722%
max:
15842 5054%
0%
100%
020406080100120140160180200220240260280300Tooltip
Cinebench R15 - Cinebench R15 CPU Single 64 Bit
min: 84     avg: 124.3     median: 128 (36%)     max: 132 Points
AMD A4-1200
19 -85%
...
Intel Core i5-4210M
121.5 -2%
Intel Core i7-4712HQ
121.5 -2%
Intel Core i5-5257U
121.7 -2%
Intel Core i3-10100Y
122 -2%
122.2 -2%
Intel Core i7-4750HQ
123 -1%
Intel Core i7-2860QM
123 -1%
Intel Core i7-4650U
123 -1%
Intel Core i7-4702MQ
124 0%
Intel Core i7-6500U
124.3
Intel Core i5-6360U
125 1%
Intel Core i5-4300M
125.5 1%
125.7 1%
AMD Ryzen 3 PRO 3300U
126 1%
Intel Core i7-3720QM
126 1%
Intel Core i5-7200U
126.3 2%
Intel Core i7-4702HQ
127 2%
AMD Ryzen Embedded V1605B
128 3%
AMD Ryzen 3 3200U
128.3 3%
...
311 150%
max:
Intel Core Ultra 9 285K
355.5 186%
0%
100%
Cinebench R11.5 - Cinebench R11.5 CPU Multi 64 Bit
min: 2.44     avg: 3.4     median: 3.5 (5%)     max: 3.64 Points
Cinebench R11.5 - Cinebench R11.5 CPU Single 64 Bit
min: 0.98     avg: 1.4     median: 1.5 (35%)     max: 1.49 Points
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Single (32bit)
min: 3295     avg: 4922     median: 4886 (30%)     max: 7350 pontok
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Multi (32bit)
min: 7308     avg: 10403     median: 10844 (8%)     max: 11200 pontok
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Multi (64bit)
min: 9374     avg: 13463     median: 13885.5 (9%)     max: 14377 Points
Cinebench R10 - Cinebench R10 Rend. Single (64bit)
min: 6209     avg: 6418     median: 6352.5 (8%)     max: 7220 Points
wPrime 2.10 - wPrime 2.0 1024m *
min: 476     avg: 509     median: 517 (6%)     max: 540 s
wPrime 2.10 - wPrime 2.0 32m *
min: 15     avg: 15.7     median: 15.7 (3%)     max: 16.53 s
WinRAR - WinRAR 4.0
min: 2355     avg: 2550     median: 2482 (4%)     max: 2813 pontok
X264 HD Benchmark 4.0 - x264 Pass 2
min: 18.13     avg: 20.1     median: 20.4 (7%)     max: 21 fps
X264 HD Benchmark 4.0 - x264 Pass 1
min: 99.5     avg: 105.5     median: 105 (24%)     max: 110.7 fps
TrueCrypt - TrueCrypt Serpent
min: 0.181     avg: 0.2     median: 0.2 (6%)     max: 0.191 GB/s
TrueCrypt - TrueCrypt Twofish
min: 0.262     avg: 0.3     median: 0.3 (6%)     max: 0.322 GB/s
TrueCrypt - TrueCrypt AES
min: 1.8     avg: 1.8     median: 1.8 (5%)     max: 1.9 GB/s
3DMark 06 - CPU - 3DMark 06 - CPU
min: 3214     avg: 4112     median: 4231 (9%)     max: 4283 Points
Super Pi mod 1.5 XS 1M - Super Pi mod 1.5 XS 1M *
min: 12     avg: 12.4     median: 12.2 (3%)     max: 13.2 s
Super Pi mod 1.5 XS 2M - Super Pi mod 1.5 XS 2M *
min: 27     avg: 28.1     median: 28 (1%)     max: 29.7 s
Super Pi Mod 1.5 XS 32M - Super Pi mod 1.5 XS 32M *
min: 615     avg: 653     median: 653.5 (3%)     max: 690 s
3DMark Vantage - 3DM Vant. Perf. CPU no Physx
min: 8291     avg: 11139     median: 11639 (9%)     max: 11851 Points
3DMark 11 - 3DM11 Performance Physics
min: 3079     avg: 4223     median: 4243.5 (11%)     max: 5008 Points
3DMark - 3DMark Ice Storm Physics
min: 22594     avg: 35503     median: 36182 (29%)     max: 41441 Points
3DMark - 3DMark Ice Storm Extreme Physics
min: 22961     avg: 35023     median: 35351 (29%)     max: 40997 Points
3DMark - 3DMark Ice Storm Unlimited Physics
min: 25957     avg: 37163     median: 38156 (32%)     max: 43183 Points
3DMark - 3DMark Cloud Gate Physics
min: 1843     avg: 3309     median: 3415 (9%)     max: 3595 Points
3DMark - 3DMark Fire Strike Standard Physics
min: 2990     avg: 4778     median: 4905 (9%)     max: 5069 Points
3DMark - 3DMark Time Spy CPU
min: 1205     avg: 1685     median: 1837.5 (8%)     max: 1861 Points
Geekbench 4.0 - Geekbench 4.0 64 Bit Single-Core
min: 3350     avg: 3709     median: 3872 (53%)     max: 3906 pontok
Geekbench 4.0 - Geekbench 4.0 64 Bit Multi-Core
min: 6721     avg: 7191     median: 7303 (18%)     max: 7550 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 32 Bit Multi-Core
min: 6092     avg: 6472     median: 6488.5 (12%)     max: 6904 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 32 Bit Single-Core
min: 2800     avg: 3012     median: 2997.5 (59%)     max: 3278 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 64 Bit Multi-Core
min: 6403     avg: 6728     median: 6728 (11%)     max: 7053 pontok
Geekbench 3 - Geekbench 3 64 Bit Single-Core
min: 2902     avg: 3146     median: 3145.5 (47%)     max: 3389 pontok
Geekbench 2 - 32 Bit - Geekbench Total Score
7572 Points (20%)
Mozilla Kraken 1.1 - Kraken 1.1 Total Score *
min: 1081     avg: 1230     median: 1133 (1%)     max: 2127 ms
Sunspider - Sunspider 1.0 Total Score *
min: 80.2     avg: 88.3     median: 85.9 (1%)     max: 110.4 ms
Octane V2 - Octane V2 Total Score
min: 15973     avg: 30117     median: 31016 (26%)     max: 33275 Points
- A keresett grafikus kártyához tartozó benchmark értékek skálája
red legend - A keresett grafikus kártyához tartozó átlagos benchmark értékek
* A kisebb számok nagyobb teljesítményt jelentenek.

v1.28
log 19. 12:13:31

#0 ran 0s before starting gpusingle class +0s ... 0s

#1 no ids found in url (should be separated by "_") +0s ... 0s

#2 not redirecting to Ajax server +0s ... 0s

#3 did not recreate cache, as it is less than 5 days old! Created at Thu, 19 Dec 2024 05:30:11 +0100 +0.001s ... 0.001s

#4 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0.008s ... 0.009s

#5 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.009s

#6 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.009s

#7 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.009s

#8 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.009s

#9 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.009s

#10 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#11 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#12 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#13 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#14 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 0.01s

#15 composed specs +0s ... 0.01s

#16 did output specs +0s ... 0.01s

#17 getting avg benchmarks for device 6968 +0.004s ... 0.014s

#18 got single benchmarks 6968 +0.18s ... 0.193s

#19 got avg benchmarks for devices +0s ... 0.193s

#20 min, max, avg, median took s +0.822s ... 1.016s

#21 no comparison url found in template nbc.compare_page_2 needed +0s ... 1.016s

#22 return log +0s ... 1.016s

Tesztek a következőre Intel Core i7-6500U processzor

Acer's TravelMate P449 under review. (Source: Acer)

Acer TravelMate P449-M-7407 Notebook rövid értékelés

Második helyezett. A P449-M-7407 az Acer TravelMate-jei közül a lagújabb, 14 colos notebook. A készüléket a nagyon kompetitív üzleti piacra szánják, üzletembere...
Intel Core i7-6500U | Intel HD Graphics 520 | 14.00" | 2 kg
Acer TravelMate P259-MG-71UU Notebook rövid értékelés

Acer TravelMate P259-MG-71UU Notebook rövid értékelés

Kiábrándító kijelző. Az Acer egy jól felszerelt 15.6 inches mindenest dobott piacra, ez a TravelMate P259-MG-71UU. A GeForce 940MX videokártya (GDDR5 verziója) ...
Intel Core i7-6500U | NVIDIA GeForce 940MX | 15.60" | 2.3 kg
Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN050T Convertible rövid értékelés

Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN050T Convertible rövid értékelés

Komoly Surface rivális? Az erős átalakítható eszközök mindig közönség kedvencek. Az Asus egy Skylake i7 processzort pakolt egy lapos házba, és várja a sikert, v...
Intel Core i7-6500U | Intel HD Graphics 520 | 12.60" | 1.1 kg
Acer Swift 3 SF314-51-731X Notebook rövid értékelés

Acer Swift 3 SF314-51-731X Notebook rövid értékelés

Népszerű társ. Minőségi anyagok és remek hardver együttese, amely jó benyomást tett ránk. Még úgy is, hogy a kijelző megvilágítása nem tűnik nagyon frissnek, az...
Intel Core i7-6500U | Intel HD Graphics 520 | 14.00" | 1.6 kg
Asus ZenBook UX310UQ-GL011T Notebook rövid értékelés

Asus ZenBook UX310UQ-GL011T Notebook rövid értékelés

Stabil mindenes eszköz! Az Asus ZenBook egy kompakt, 13.3 inches készülék. Skylake processzora és dedikált videokártyája gyors működést biztosít. Tesztünkből k...
Intel Core i7-6500U | NVIDIA GeForce 940MX | 13.30" | 1.5 kg

Asus Zenbook UX330UA-FC059T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Teszt » Asus Zenbook UX330UA Notebook rövid értékelés

Asus Zenbook UX510UW-CN044T: NVIDIA GeForce GTX 960M, 15.60", 2 kg
  Teszt » Asus Zenbook UX510UW-CN044T Notebook rövid értékelés

Asus Zenbook UX360UA-C4159T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Teszt » Asus ZenBook UX360UA Convertible rövid értékelés

Acer Aspire S 13 S5-371-71QZ: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Teszt » Acer Aspire S 13 S5-371 notebook rövid értékelés

Lenovo ThinkPad P40 Yoga 20GQ-0004GE: NVIDIA Quadro M500M, 14.00", 1.8 kg
  Teszt » Lenovo ThinkPad P40 Yoga munkaállomás rövid értékelés

HP EliteBook 850 G3: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Teszt » HP EliteBook 850 G3 notebook rövid értékelés

HP EliteBook 840 G3 T9X59ET#ABD: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.6 kg
  Teszt » HP EliteBook 840 G3 notebook rövid értékelés

Lenovo Thinkpad X1 Yoga 20FQ-000QUS: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Teszt » Lenovo ThinkPad X1 Yoga 20FQ-000QUS konvertibilis rövid értékelés

Lenovo ThinkPad P50s-20FKS00400: NVIDIA Quadro M500M, 15.50", 2.2 kg
  Teszt » Lenovo ThinkPad P50s-20FKS00400 notebook rövid értékelés

HP Spectre x360 13-4150nb: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 13-4150nb

Lenovo Yoga 700-14ISK-80QD0088SP: NVIDIA GeForce 940M, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 700-14ISK-80QD0088SP

Samsung Notebook 7 Spin NP740U5L-Y03US: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Samsung Notebook 7 Spin NP740U5L-Y03US

Acer TravelMate P238-M-718K: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P238-M-718K

Asus Transformer 3 PRO T303UA-GN050R: Intel HD Graphics 520, 12.60", 0.8 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer 3 PRO T303UA-GN050R

LG Gram 15Z960-G.AA7WB: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1 kg
  Külsős Teszt » LG Gram 15Z960-G.AA7WB

Lenovo IdeaPad 110-15ISK-80UD005BSP: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 110-15ISK-80UD005BSP

Lenovo IdeaPad 510-15ISK 80SR00EAMH: NVIDIA GeForce 940M, 15.00", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 510-15ISK 80SR00EAMH

Acer Aspire S13 S5-371-760H: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-760H

Asus Pro P5430UF: NVIDIA GeForce 930MX, 14.00", 1.7 kg
  Külsős Teszt » Asus Pro P5430UF

Acer Spin 3 SP315-51-79NT: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Spin 3 SP315-51-79NT

HP Envy 15-as001ng: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-as001ng

Lenovo Yoga 710-14 80TY002QTX: NVIDIA GeForce 940MX, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 710-14 80TY002QTX

Acer Aspire F15 F5-573G-77L0: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-77L0

Asus Zenbook Flip UX360UA-C4152T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook Flip UX360UA-C4152T

Sony Vaio S-VJS131X0111B: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » Sony Vaio S-VJS131X0111B

Asus K541UV-XX279T: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus K541UV-XX279T

Acer Aspire S13 S5-371-70FD: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-70FD

HP Spectre 13-4190nd x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4190nd x360

HP Pavilion 15-au013ng: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 15-au013ng

HP Spectre 13-v001ns: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v001ns

Asus VivoBook Flip TP501UQ-CJ011T: NVIDIA GeForce 920MX, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Asus VivoBook Flip TP501UQ-CJ011T

Acer Spin 5 SP513-51-57J: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Spin 5 SP513-51-57J

Acer TravelMate X3 X349-M-7261: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate X3 X349-M-7261

Asus Zenbook UX310UQ-GL011T: NVIDIA GeForce 940MX, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX310UQ-GL011T

Asus ZenBook UX310UA-FB097T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX310UA-FB097T

Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN032R: Intel HD Graphics 520, 12.60", 0.8 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN032R

Acer Aspire E 15 E5-575-78GM: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E 15 E5-575-78GM

Asus X556UA-XO064T: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus X556UA-XO064T

Acer Aspire E5-575G-71UK: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-575G-71UK

Toshiba Portege Z30-C-16P: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Portege Z30-C-16P

Acer Aspire S13 S5-371-78W2: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-78W2

Acer Aspire E5-575G-78VT: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-575G-78VT

Lenovo ThinkPad E560-20EVS00500: AMD Radeon R7 M370, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad E560-20EVS00500

HP Spectre 13-4159nd Special Edition x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4159nd Special Edition x360

Asus F756UX-T4061T: NVIDIA GeForce GTX 950M, 17.30", 2.7 kg
  Külsős Teszt » Asus F756UX-T4061T

Lenovo Yoga 710-14ISK-80TY0060PB: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 710-14ISK-80TY0060PB

Lenovo IdeaPad 710S-13ISK-80SW0072CK: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 710S-13ISK-80SW0072CK

Acer Aspire F15 F5-573G-76KL: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-76KL

Acer Aspire S13 S5-371T-78QF: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371T-78QF

Asus K541UV-XX335T: NVIDIA GeForce 920M, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Asus K541UV-XX335T

Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK00L7GE: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK00L7GE

Acer Swift 3 SF314-51-731X: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Swift 3 SF314-51-731X

Asus K501UQ-DM032T: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus K501UQ-DM032T

HP Spectre 13-v082ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v082ng

Asus Zenbook UX330UA-FC059T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX330UA-FC059T

HP Spectre 13-v007ur: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v007ur

HP EliteBook 840 G3 T9X26EA: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP EliteBook 840 G3 T9X26EA

Acer Aspire E5-774G-70G6: NVIDIA GeForce GTX 950M, 17.30", 3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-774G-70G6

Lenovo ThinkPad X1 Yoga-20FQ0041MD: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X1 Yoga-20FQ0041MD

Lenovo ThinkPad X260-20F6003UPB: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X260-20F6003UPB

Asus Zenbook UX303UB-R4182T: NVIDIA GeForce 940M, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX303UB-R4182T

HP Envy 15-ae103ng: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-ae103ng

Acer Aspire F15 F5-573G-748R: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-748R

Asus X556UJ-XO044T: NVIDIA GeForce 920M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus X556UJ-XO044T

Acer Aspire F15 F5-573G-74UR: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-74UR

Acer Aspire F15 F5-573G-75UZ: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-573G-75UZ

Asus X556UJ-XO001T: NVIDIA GeForce 920M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus X556UJ-XO001T

Lenovo Ideapad 510-15ISK-80SR003JGE: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 510-15ISK-80SR003JGE

HP Spectre 13-v001nq: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v001nq

Lenovo IdeaPad 300-15ISK-80Q700RYGE: AMD Radeon R5 M330, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo IdeaPad 300-15ISK-80Q700RYGE

Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK003YGE: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK003YGE

Asus Zenbook UX310UQ-GL011T: NVIDIA GeForce 940MX, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX310UQ-GL011T

Acer Aspire S13 S5-371-77A7: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-77A7

Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN050T: Intel HD Graphics 520, 12.60", 1.1 kg
  Külsős Teszt » Asus Transformer 3 Pro T303UA-GN050T

Acer Aspire S13 S5-371T-76UX: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371T-76UX

Medion Erazer P6661 MD 99873: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Medion Erazer P6661 MD 99873

HP Spectre 13-v011nd: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v011nd

Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK0072GE: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK0072GE

Asus Zenbook UX303UB-R4076T: NVIDIA GeForce 940M, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX303UB-R4076T

Dell Inspiron 13-5368-1111: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 13-5368-1111

HP ProBook 470 G3-P5S03EA: AMD Radeon R7 M340, 17.30", 2.6 kg
  Külsős Teszt » HP ProBook 470 G3-P5S03EA

HP Spectre Pro 13 G1-X2F00EA: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre Pro 13 G1-X2F00EA

HP Envy 17-n105ng: NVIDIA GeForce 940M, 17.30", 2.8 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 17-n105ng

HP Envy 15-ae109ng: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-ae109ng

Asus K501UB-DM075T: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus K501UB-DM075T

Asus F555UB-XO045T: , 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus F555UB-XO045T

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-778R: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-778R

Lenovo Thinkpad X1 Yoga 20FQ-000QUS: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Thinkpad X1 Yoga 20FQ-000QUS

Acer Aspire R15 R5-571TG-765T: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R15 R5-571TG-765T

Acer Aspire E5-574G-705F: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire E5-574G-705F

HP Envy 13-d004ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d004ng

HP Spectre 13-4107ur x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4107ur x360

HP Pavilion 15-ab251nl: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » HP Pavilion 15-ab251nl

Dell Inspiron 15 7000 2-in-1: AMD Radeon R5 M335, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15 7000 2-in-1

Samsung 900X3L-K01: Intel HD Graphics 520, 13.30", 0.8 kg
  Külsős Teszt » Samsung 900X3L-K01

Asus UX305UA-FC002T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus UX305UA-FC002T

Lenovo ThinkPad X1 Yoga 20FQ0041GE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X1 Yoga 20FQ0041GE

Lenovo Yoga 700-14ISK-80TY000QGE: NVIDIA GeForce 940MX, 14.00", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 700-14ISK-80TY000QGE

Asus Zenbook UX303UB-R4076R: NVIDIA GeForce 940M, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX303UB-R4076R

Dell Inspiron 17-7778-1142: NVIDIA GeForce 940MX, 17.30", 2.8 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 17-7778-1142

HP Envy 15-as001na: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-as001na

Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-70EQ: Intel HD Graphics 520, 12.00", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire Switch Alpha 12 SA5-271-70EQ

Toshiba Portege Z30-C-138: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Portege Z30-C-138

Acer Aspire R13 R7-372T-746N: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R13 R7-372T-746N

Lenovo Flex 3 14: NVIDIA GeForce 940M, 14.00", 2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Flex 3 14

Lenovo Yoga 710 15-80U00005US: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 710 15-80U00005US

Asus Zenbook UX360UA-C4159T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX360UA-C4159T

Asus Zenbook UX330UA-FC034T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX330UA-FC034T

Asus Zenbook Flip UX360UA: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook Flip UX360UA

Alienware 13 OLED: NVIDIA GeForce GTX 965M, 13.30", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Alienware 13 OLED

Dell Inspiron 17 5759-5252: AMD Radeon R5 M335, 17.30", 2.8 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 17 5759-5252

Acer Aspire S13 S5-371-77XY: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-77XY

HP Envy 13-d002na: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d002na

Lenovo Yoga 710-15ISK-80U00005US: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 710-15ISK-80U00005US

Asus ZenBook UX306UA-VB72: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX306UA-VB72

Asus Q524UQ: NVIDIA GeForce 940MX, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus Q524UQ

Dell Inspiron 17 7778: NVIDIA GeForce 940MX, 17.30", 2.8 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 17 7778

Acer TravelMate P648-M-757N: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P648-M-757N

HP Spectre 13-v001nf: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v001nf

Acer Aspire S13 S5-371-71QZ: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-71QZ

Sony Vaio VJ-S13-1X0111B: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » Sony Vaio VJ-S13-1X0111B

Asus ZenBook 3 UX390UA: Intel HD Graphics 520, 12.50", 0.9 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook 3 UX390UA

HP Spectre 13-4103ur x360: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-4103ur x360

HP ProBook 470 G3: AMD Radeon R7 M340, 17.30", 2.6 kg
  Külsős Teszt » HP ProBook 470 G3

Dell Inspiron 15 5568: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15 5568

Acer Aspire S13 S5-371-767P: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S13 S5-371-767P

HP Spectre 13-v030ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v030ng

HP Spectre 13-v000ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v000ng

Acer TravelMate P658-M-74QM: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer TravelMate P658-M-74QM

Acer Aspire R5-571T-71FN: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R5-571T-71FN

HP Spectre 13-V001no: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-V001no

Acer Aspire S 13 S5-371-71QZ: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire S 13 S5-371-71QZ

HP Spectre 13: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.2 kg
  Külsős Teszt » HP HP Spectre 13

Asus X555UB-DM106T: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Asus X555UB-DM106T

Dell Latitude 15-3570: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Dell Latitude 15-3570

Dell Latitude 14-3470: Intel HD Graphics 520, 14.00", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Dell Latitude 14-3470

HP Spectre 13-v002ng: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.1 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre 13-v002ng

Acer Aspire F15 F5-572G-70JY: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire F15 F5-572G-70JY

Asus F555UA-EH71: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Asus F555UA-EH71

Toshiba Portege Z30t-C-110: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Portege Z30t-C-110

Lenovo ThinkPad P40 Yoga 20GQ-0004GE: NVIDIA Quadro M500M, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad P40 Yoga 20GQ-0004GE

Asus VivoBook Flip TP301UA: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus VivoBook Flip TP301UA

Lenovo ThinkPad X1 Carbon 20FB003RGE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.2 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X1 Carbon 20FB003RGE

HP EliteBook 850 G3: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » HP EliteBook 850 G3

Samsung 900X5L-K02US: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Samsung 900X5L-K02US

Acer Aspire R14 R5-471T-70FW: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-70FW

Acer Aspire R13 R7-3712: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.6 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R13 R7-3712

Fujitsu Lifebook E756 : Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Fujitsu Lifebook E756

Dell Inspiron 15 5559-1898: AMD Radeon R5 M335, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15 5559-1898

Dell Inspiron 15-5559-7080SLV: Intel HD Graphics 520, 15.60", 2 kg
  Külsős Teszt » Dell Inspiron 15-5559-7080SLV

Acer Aspire V15 Nitro BE VN7-572G-75ZN: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V15 Nitro BE VN7-572G-75ZN

HP Spectre x360 15-ap002ng: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1.8 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 15-ap002ng

HP Envy 15-ae102nh: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 15-ae102nh

Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK0031UK: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 900-13ISK-80MK0031UK

Asus UX305-FB020T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Asus UX305-FB020T

Razer Blade Stealth UHD i7-6500U: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Razer Blade Stealth

Dell XPS 13 9350 2016 QHD CABC OFF: Intel HD Graphics 520, 13.30"
  Külsős Teszt » Dell XPS 13 9350 2016 QHD CABC OFF

Lenovo ThinkPad X1 Yoga 20FQ0040GE: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad X1 Yoga 20FQ0040GE

Lenovo ThinkPad Yoga 260 20FD001XGE: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad Yoga 260 20FD001XGE

Asus Zenbook UX303UB-DH74T: NVIDIA GeForce 940M, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus Zenbook UX303UB-DH74T

Toshiba Satellite P50-C186: NVIDIA GeForce 930M, 15.60", 2.2 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite P50-C186

HP Spectre x360 13-4104no: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » HP Spectre x360 13-4104no

HP Envy 13-d014tu: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d014tu

LG Gram 15Z960: Intel HD Graphics 520, 15.60", 1 kg
  Külsős Teszt » LG Gram 15Z960

Asus ZenBook UX303UA-R4051T: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.5 kg
  Külsős Teszt » Asus ZenBook UX303UA-R4051T

Lenovo ThinkPad E560-20EWS00000: AMD Radeon R7 M370, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Lenovo ThinkPad E560-20EWS00000

HP Star Wars Special Edition 15-an000nf: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.1 kg
  Külsős Teszt » HP Star Wars Special Edition 15-an000nf

HP Envy 13-d020nd: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.4 kg
  Külsős Teszt » HP Envy 13-d020nd

Acer Aspire R14 R5-471T-79GQ: Intel HD Graphics 520, 14.00", 1.9 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire R14 R5-471T-79GQ

Medion Erazer P7644: NVIDIA GeForce GTX 950M, 17.30", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Medion Erazer P7644

Acer Aspire V3-575G-70RJ: NVIDIA GeForce 940M, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire V3-575G-70RJ

Dell XPS 13 2016 i7 256GB QHD: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Dell XPS 13 2016 i7 256GB QHD

Samsung 940X3L-K01US: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Samsung 940X3L-K01US

Alienware 13 R2: NVIDIA GeForce GTX 960M, 13.30", 2.1 kg
  Külsős Teszt » Alienware 13 R2

Acer Aspire VN7-572G-72L0: NVIDIA GeForce GTX 950M, 15.60", 2.4 kg
  Külsős Teszt » Acer Aspire VN7-572G-72L0

Lenovo Ideapad 500-15ISK-80NT00D8GE: AMD Radeon R7 M360, 15.60", 2.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Ideapad 500-15ISK-80NT00D8GE

Toshiba Satellite Radius 12 P25W-C2300-4K: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Radius 12 P25W-C2300-4K

Lenovo Yoga 900-13ISK 80MK: Intel HD Graphics 520, 13.30", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 900-13ISK 80MK

Lenovo Yoga 500-14IBD: NVIDIA GeForce 940M, 14.00", 1.8 kg
  Külsős Teszt » Lenovo Yoga 500-14IBD

Toshiba Satellite Radius 12 P20W-C-106: Intel HD Graphics 520, 12.50", 1.3 kg
  Külsős Teszt » Toshiba Satellite Radius 12 P20W-C-106

Please share our article, every link counts!
Mail Logo

» Mobil processzorok összehasonlítása
Minden, noteszgépekben megtalálható CPU összehasonlítása

» Mobil processzorok Benchmark listája
Minden ismert noteszgép processzor benchmark listája

A széria további processzorai Core i7

» Intel Core i7-8809G
   4x 3.1 GHz - 4.2 GHz
» Intel Core i7-8709G
   4x 3.1 GHz - 4.1 GHz
» Intel Core i7-8706G
   4x 3.1 GHz - 4.1 GHz
» Intel Core i7-8705G
   4x 3.1 GHz - 4.1 GHz
» Intel Core i7-4940MX
   4x 3.1 GHz - 4 GHz
» Intel Core i7-6920HQ
   4x 2.9 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-5950HQ
   4x 2.9 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-4930MX
   4x 3 GHz - 3.9 GHz
» Intel Core i7-6970HQ
   4x 2.8 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-6870HQ
   4x 2.7 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-4980HQ
   4x 2.8 GHz - 4 GHz
» Intel Core i7-4910MQ
   4x 2.9 GHz - 3.9 GHz
» Intel Core i7-5850HQ
   4x 2.7 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-3940XM
   4x 3 GHz - 3.9 GHz
» Intel Core i7-5700HQ
   4x 2.7 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-5750HQ
   4x 2.5 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-6820HK
   4x 2.7 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-6820HQ
   4x 2.7 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-6770HQ
   4x 2.6 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-4900MQ
   4x 2.8 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-4960HQ
   4x 2.6 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-6700HQ
   4x 2.6 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-4810MQ
   4x 2.8 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-4870HQ
   4x 2.5 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-8665U
   4x 1.9 GHz - 4.8 GHz
» Intel Core i7-3920XM
   4x 2.9 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-4800MQ
   4x 2.7 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-4950HQ
   4x 2.4 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-4860HQ
   4x 2.4 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-4720HQ
   4x 2.6 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-3840QM
   4x 2.8 GHz - 3.8 GHz
» Intel Core i7-4850HQ
   4x 2.3 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-4710HQ
   4x 2.5 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-4710MQ
   4x 2.5 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-8565U
   4x 1.8 GHz - 4.6 GHz
» Intel Core i7-4770HQ
   4x 2.2 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-3820QM
   4x 2.7 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-3740QM
   4x 2.7 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-3720QM
   4x 2.6 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-4700HQ
   4x 2.4 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-4700MQ
   4x 2.4 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-4760HQ
   4x 2.1 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-4722HQ
   4x 2.4 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-2960XM
   4x 2.7 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-4712HQ
   4x 2.3 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-4712MQ
   4x 2.3 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-4750HQ
   4x 2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-3635QM
   4x 2.4 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-3630QM
   4x 2.4 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-4702HQ
   4x 2.2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-4702MQ
   4x 2.2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-2860QM
   4x 2.5 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-2920XM
   4x 2.5 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-3615QM
   4x 2.3 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-3610QM
   4x 2.3 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-3632QM
   4x 2.2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-2760QM
   4x 2.4 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-2820QM
   4x 2.3 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-3612QM
   4x 2.1 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i7-2720QM
   4x 2.2 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-2675QM
   4x 2.2 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i7-2670QM
   4x 2.2 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i7-6567U
   2x 3.3 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-2635QM
   4x 2 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i7-2630QM
   4x 2 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i7-5557U
   2x 3.1 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-4610M
   2x 3 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-940XM
   4x 2.13 GHz - 3.33 GHz
» Intel Core i7-4600M
   2x 2.9 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-4578U
   2x 3 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-920XM
   4x 2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-3540M
   2x 3 GHz - 3.7 GHz
» Intel Core i7-4558U
   2x 2.8 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-6600U
   2x 2.6 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-6650U
   2x 2.2 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-6560U
   2x 2.2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-3520M
   2x 2.9 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-6500U
   2x 2.5 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i7-5600U
   2x 2.6 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-5650U
   2x 2.2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-2640M
   2x 2.8 GHz - 3.5 GHz
» Intel Core i7-5500U
   2x 2.4 GHz - 3 GHz
» Intel Core i7-5550U
   2x 2 GHz - 3 GHz
» Intel Core i7-840QM
   4x 1.86 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-2620M
   2x 2.7 GHz - 3.4 GHz
» Intel Core i7-4600U
   2x 2.1 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-4650U
   2x 1.7 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-3687U
   2x 2.1 GHz - 3.3 GHz
» Intel Core i7-4510U
   2x 2 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i7-640M
   2x 2.8 GHz - 3.46 GHz
» Intel Core i7-820QM
   4x 1.73 GHz - 3.06 GHz
» Intel Core i7-3667U
   2x 2 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-4500U
   2x 1.8 GHz - 3 GHz
» Intel Core i7-4550U
   2x 1.5 GHz - 3 GHz
» Intel Core i7-740QM
   4x 1.73 GHz - 2.93 GHz
» Intel Core i7-3537U
   2x 2 GHz - 3.1 GHz
» Intel Core i7-3517U
   2x 1.9 GHz - 3 GHz
» Intel Core i7-620M
   2x 2.66 GHz - 3.33 GHz
» Intel Core i7-720QM
   4x 1.6 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i7-2649M
   2x 2.3 GHz - 3.2 GHz
» Intel Core i7-4610Y
   2x 1.7 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i7-2629M
   2x 2.1 GHz - 3 GHz
» Intel Core i7-2677M
   2x 1.8 GHz - 2.9 GHz
» Intel Core i7-660LM
   2x 2.27 GHz - 3.07 GHz
» Intel Core i7-2637M
   2x 1.7 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i7-2657M
   2x 1.6 GHz - 2.7 GHz
» Intel Core i7-3689Y
   2x 1.5 GHz - 2.6 GHz
» Intel Core i7-2617M
   2x 1.5 GHz - 2.6 GHz
» Intel Core i7-640LM
   2x 2.13 GHz - 2.93 GHz
» Intel Core i7-620LM
   2x 2 GHz - 2.8 GHz
» Intel Core i7-680UM
   2x 1.47 GHz - 2.53 GHz
» Intel Core i7-660UM
   2x 1.33 GHz - 2.4 GHz
» Intel Core i7-640UM
   2x 1.2 GHz - 2.27 GHz
» Intel Core i7-620UM
   2x 1.06 GHz - 2.13 GHz

Hasonló processzorok

+ Intel Core i5-7200U
   2x 2.5 GHz - 3.1 GHz
+ Intel Core i5-4400E
   2x 2.7 GHz - 3.3 GHz
+ Intel Core i5-4300M
   2x 2.6 GHz - 3.3 GHz
+ Intel Core i3-7100H
   2x 3 GHz
+ Intel Core i7-3520M
   2x 2.9 GHz - 3.6 GHz
» Intel Core i7-6500U
   2x 2.5 GHz - 3.1 GHz
- Intel Core i7-5600U
   2x 2.6 GHz - 3.2 GHz
- Intel Core i7-5650U
   2x 2.2 GHz - 3.2 GHz
- Intel Core i5-6360U
   2x 2 GHz - 3.1 GHz
- Intel Core i5-4210M
   2x 2.6 GHz - 3.2 GHz
- Intel Core i5-6300U
   2x 2.4 GHz - 3 GHz
Klaus Hinum (Update: 2017-06- 5)